Hat rege (album, 2009)
Hargittay Gergely – ének
Hargittay János – gitár
Kókai Levente – billentyűs hangszerek
Markó János – dob
Papp Zoltán – basszusgitár
Fodor Zsuzsanna – ének, vokál
Majer Milán – ének
Somló Dániel – ütőhangszerek
Varga Nóra – harsona
Pásztor Ákos – szaxofon, fuvola
Görögh Dániel – trombita
Kórus:
Hartyányi Ferenc – tenor
Lellei Gábor – tenor
Zubor Zoltán – bariton
Darvas Péter – basszus
Nagy Rajmund – basszus
A hanganyag felvétele 2008. Napisten és Áldás havában kezdődött Budapesten,
készítette: Rácz Attila, Studio Poesis.
A gitárfelvételek 2008. Enyészet havában készültek Szolnokon, a Denevér Hangstúdióban.
Keverés és maszter: Cserfalvi "Töfi" Zoltán, Denevér Hangstúdió (www.deneverstudio.hu).
Borító: Anitics Ivett
Zenekari fényképek: Rigó Diána
Inspiráció: Vörösmarty Mihály
1. Előszó
I. Föld és Ég
2. Szállj!
3. Gravitáció
4. Felhők
II. A Töltény és a Fegyver
5. Szerelem
6. Ha elhagysz
7. Gyász
III. A Lélek és a Test
8. Börtön
9. Elmondanám
10. Az Arc
IV. A Tanítvány és a Mester
11. Életvíz
12. Iszik a nyúl...
13. Embergyár
V. Nő és Férfi
14. Millióból egy
15. Jégkorszak
16. Keringő
VI. Az Ember és a Föld
17. Ős
18. Hódítás
19. Apokalipszis
20. Utóhang
[NARRÁTOR:]
Midőn ezt írtam, mocskos volt az ég,
s a fák csupasz, zord karjaikkal még
begyűrűzték, mit szív s lélek remélt,
hiába küzdött kéz, s a szellem félt.
Nem virított zöld ág, s hó se hullt,
csak szenny és aljas szürkeség lapult
a földön is, hol őseink nevét
a kőbe vésték tiszta, szép regék.
De tiszta, szép regéink, várjatok,
tirólatok ma inkább hallgatok,
e züllött korban jöjjenek ma még
ziláltabb, zordabb, zörgősebb regék!
Első rege – Föld és Ég
[NARRÁTOR:]
Kezdetben összefolyt a Zöld és a Kék,
teremtő őrület szaggatta szét,
azóta küzdenek a lelkedért
le és fel rángatva: a Föld és az Ég.
„Pihenj meg keblemen − így szól a Föld −,
hazád csak itt lehet, nincs más jövőd.”
„Hazád a végtelen − kontráz az Ég −,
gyerünk hát, szállj velem a Nap felé!”
Ez a vágy, mely Téged szállni csábít,
fölemészti minden más erőd;
érzed, nem fogsz tudni ellenállni,
a szíved indul, szárnyad nő!
Az a pánt, mely eddig a földhöz láncolt,
szétszakítva csüng a válladról,
gyökerek recsegnek, minden lángol,
a Nap dala zeng, most rólad szól!
A Föld nem adja fel, és megremeg:
„Az anyád én vagyok, én szültelek,
tápláltam testedet, neveltelek,
ha elhagysz, nélküled nem élhetek;
de te is tönkremész, ha elhagyod
életet, hőt adó, szép otthonod.
Kővé vált üstökös, majd ez leszel,
hiába tündökölsz, csak jég ölel!”
„És azt a hőt
honnan veszed?
− kérdi az Ég, és hívón integet −
És mondd, a fény
honnan ered?
Hogy ott lenn láss, nekem köszönheted!
Enyém a fény,
enyém a hő,
enyém a Napban tündöklő erő!”
Ez a vágy, mely Téged szállni csábít,
fölemészti minden más erőd;
érzed, nem fogsz tudni ellenállni,
a szíved indul, szárnyad nő!
Az a pánt, mely eddig a földhöz láncolt,
szétszakítva csüng a válladról,
gyökerek recsegnek, minden lángol,
a Nap dala zeng, most rólad szól!
[instrumentális]
[NARRÁTOR:]
Lankadt a szárny,
s egy furcsa, ősz árny
zuhanva ránt,
húz le a pánt.
A vágy majd megölt,
álmod megdőlt,
képen törölt
a féltékeny Föld.
Lehet, hogy bánt,
fáj még talán,
de nézz szét és lásd,
mi vár itt rád:
a táj testet ölt,
a Kék és a Zöld
új verset költ,
ne hagyd el őt!
S ha hűséged megmarad, úgy nem kell már a lánc,
itt Föld és Ég között fehér felhőként ha szállsz,
álmaidat gyümölcsként szedd a csillagok közül,
de gyökerek nélkül Te is szétrothadnál legbelül.
Második rege – A Töltény és a Fegyver
[TÖLTÉNY:]
Ez a szenvedély
gyilkos táncra kér,
de szunnyad még a vész,
míg szívünk zengi ránk
szűz harmóniánk.
[FEGYVER:]
De a dal csak addig tart,
míg a fékem visszatart −
és látom, vonz a bál…
[TÖLTÉNY:]
Ez a félelem,
ez a végzetem!
[FEGYVER:]
Maradj itt velem,
én szeretlek, ne félj!
Itt az otthonod,
miért is reszketnél?
[TÖLTÉNY:]
Mert a dal csak addig tart,
míg a féked visszatart…
Ez a szenvedély
gyilkos táncra kér,
és érzem, vonz a bál.
[TÖLTÉNY & FEGYVER:]
Összetartozunk,
mégis mást táncolunk.
És a dal csak addig tart,
míg a fékünk visszatart,
de lassan görbül az ujj…
Összetartozunk,
de mással táncolunk.
[TÖLTÉNY:]
A dal csak addig tart,
míg a féked visszatart.
A féked visszatart,
még visszatart,
de én érzem,
a végzet hív.
Visszatart,
még visszatart,
de én érzem,
a végzet hív!
[FEGYVER:]
Maradj itt velem,
én szeretlek, ne félj…
[FEGYVER:]
Tánc, vad tánc…
Miért is kell, hogy elhagyjál?!
Szív, vak szív,
miért is kell, hogy forduljál?!
[TÖLTÉNY:]
Ez a sorsunk, ez a tánc,
zene nélkül: a dalunk meghalt már.
Nem fog a fék…
[FEGYVER:]
Ne csináld ezt!
[TÖLTÉNY:]
Ez a végzet!
[FEGYVER:]
De ha elhagysz, az gyilkosság!
[FEGYVER:]
Várj, várj még,
nem késő tán, hogy észhez térj.
Dal, ó, a dal
oly halkan bár, de itt sír még.
[TÖLTÉNY:]
Hiába minden, ezután
úgyis vége, ne is gondolj rám!
Mozdul a kéz…
[FEGYVER:]
Ne csináld ezt!
[TÖLTÉNY:]
Ez a végzet!
[FEGYVER:]
De ha elhagysz, az gyilkosság!
[TÖLTÉNY:]
Tovaszálltam, s lásd: összetörtem.
Igazad volt, kár, ó, kár!
Elegem lett és elszabadultam,
hazatérnék, de nem lehet már.
Életet vittem és halált hoztam,
szerelemből gyász született.
Saját alkotómnak gyilkosa lettem,
széttört sorsok jelzik tévedésemet.
Harmadik rege – A Lélek és a Test
[LÉLEK:]
Mi ez a játék? Hamis a kép.
Börtönöm hordom szabadon én;
de viaszom olvad − ragyog az ég!
Nem ér a nevem − Elég volt! −, kiszállok már,
hófehér ingem csupa sár.
Remeg a kezem, tompul a kép, és olvad a rács,
kihagy a szívem…
[TEST:]
Nagyokat álmodsz − és félrebeszélsz;
csillagot képzelsz − gyöngyök mögé;
szavalsz az égre − de a hang az enyém!
[LÉLEK:]
Nem ér a nevem − Elég volt! −, nem maradok már
e nyomorult helyen ezután.
[TEST:]
Csináld, ha mered, gyerünk hát, te igazi sztár;
kicsi a fejed − nagy a szád!
[LÉLEK:]
Hangom, ez a néma harang, az éjszakában otthagyott,
alattam a zúgó város, én is köztetek vagyok.
én nem tudom, mit akartam; mint a patak, csorgott a fény,
barázdát vetett arcodra, a mindenség hullt le elém.
Elmondanám, de nem lehet, a titkokat, az életet;
hajnal felől halkan jön, leül mellém s nem köszön.
Elmondanám, de nem merem, arcodat nem ismerem.
Gyöngy mögé bújt hajnalok, gyöngy mögé bújt csillagok…
Mozdulatlan vonaglanak torkomban a halott szavak,
mint kisgyermekben a mese, kinyílt bennem az alkonyat.
Én ma reggel útra keltem, hogy az ég felhője legyek,
vártok-e az asztal körül, míg estére megérkezem?
Elmondanám, de nem lehet, a titkokat, az életet;
hajnal felől halkan jön, leül mellém s nem köszön.
Elmondanám, de nem merem, arcodat nem ismerem.
Gyöngy mögé bújt hajnalok, gyöngy mögé bújt csillagok…
Elmondanám, de nem lehet, a titkokat, az életet;
hajnal felől halkan jön, leül mellém s nem köszön.
Elmondanám, de nem merem, arcodat nem ismerem.
Gyöngy mögé bújt hajnalok, gyöngy mögé bújt csillagok…
[LÉLEK:]
Hajnalarcod fényét még nem értem;
kérlek, szólalj meg, ne sújts e némasággal engem!
[ARC:]
Nem kell félned már,
árnyas asztalnál,
nézd csak, mind rád vár
tisztán, nincs több sár.
De nézz vissza, ha mersz:
zord sárban heversz,
vérkígyót ölelsz,
és bármerre lépsz,
mindig tükröt érsz:
ott lenn ennyit érsz.
[LÉLEK:]
Tisztaságra, fényre nyögve vágytam,
s közben arcom szürke sárral gyáván eltakartam.
Kérve kérlek, segíts, hogyha félek, hogyha fázom,
nem tudom, hogy mit miért nem szabad csinálnom.
[ARC:]
Nem kell már, hogy félj,
most, hogy eljöttél,
élhetsz csillagként,
fénylő lélekként.
De míg testet cserélsz,
végig kell hogy nézz
száz őrült regét.
Titkuk, mit ma látsz,
szűz méregvirág,
s most őrájuk vársz.
[LÉLEK:]
Miért kell, hogy lássam?!
Miért kell, hogy tudjam?!
Nincs több félelem,
nincs több fájdalom.
Szétszakadva látom, ahogy sírnak megtört testemért,
néma torkom elkárhozna még egy dallamért!
[ARC:]
Lélek, bízd csak rám,
fényben, gyöngy hátán
csillag, tisztán szállsz,
s eljön majd, kit vársz.
Negyedik rege – A Tanítvány és a Mester
[TANÍTVÁNY:]
Sűrű erdő,
égig érő fák
eltakarják
a Napnak útját.
Tiszta forrás,
törj a mélyből fel,
és az ösvényt
öntözd fénnyel!
Szomjazom, s nagy út vár rám,
még egy cseppnyi élet jár!
Nem tudom, mi vár,
meddig tart a nyár,
kell a víz, és kéz a kézben, fény a fényben áll.
Lábam néha fáj,
de lépni kell tovább,
útra kelni s menni, menni, menni, menni már!
[MESTER:]
Rám találtál
lenn, a völgy mélyén,
oltsd a szomjad,
idd a fényt!
De szíved óvjad,
hogyha meglátják
útonállók,
elrabolják.
Átölelnél minden fát,
de messze még a boldogság.
[TANÍTVÁNY:]
Nem tudom, mi bánt,
menni kell tovább,
kell a víz, és kéz a kézre, fény a fényre vár.
Szívem néha fáj,
de indulok tovább,
útra kelni s menni, menni, menni, menni már…
[MESTER:]
Iszik a nyúl, meg elszalad,
fáj a szívem, majd meghasad.
Fáj a szívem kívül-belül,
bánat szorítja kétfelül.
Lám, megmondtam, bús gerlice,
ne rakj fészket az útszélre,
mer’ az úton sokan járnak,
fiaidra rátalálnak!
Irigyeim sokan vannak,
mint a kutyák, úgy ugatnak.
Hagyok nekik víg napokat,
hadd ugassák ki magukat!
[NARRÁTOR:]
Az országút mentén
lüktet a gyár,
a gyártósor mellett
zokogó főnix áll.
Jön az új termék,
a régi nem kell már,
csomagold szépen,
ma neked több nem jár.
[MESTER:]
Új vagy még,
s máris kész!
De én el kell hogy égjek
minden új életért,
és percenként jönnek a fiaimért,
kik a könnyemet isszák:
ez az életvíz,
de nincs, ami oltsa
ezt az égő kínt.
Máris kész,
eltűntél.
De bárhol jársz,
gondolj rám,
s nem lesz már
embergyár!
Nem kell már
embergyár!
Ötödik rege – Nő és Férfi
[FÉRFI:]
Láttalak, és rám zuhant a tűz és a víz:
szédülés, forgószél, mely körberepít.
[NŐ:]
Láttalak, és éreztem, a szél hazahív,
százezer út után most hozzád húz a híd.
[FÉRFI:]
Láttalak szúró avarban a fenyves fái közt,
millió tűlevélből egy felém köszönt.
[NŐ:]
Felkavart a szél, s én nyílként zuhantam feléd.
Millió lehet, de kettő együtt végleg hazatért.
[FÉRFI:]
Nézz le rám, nem talált fényt a tűz, és már nem bánt.
[NŐ:]
Nem, nem ég, nő a jég, és nincs már láng.
[FÉRFI:]
Nézz fel, kihűlt a forró szél!
[NŐ:]
Nézz fel, az örvény véget ért!
[FÉRFI:]
Átrohant a pillanat a háztetőn, s az köddé vált.
[NŐ:]
Megfagyott csillagoktól más nem jár.
[FÉRFI:]
Nézz fel, kihűlt a forró szél!
[NŐ:]
Nézz fel, az örvény véget ért!
[FÉRFI:]
Nézz fel: összedőlt a híd!
[NŐ:]
Csak jég van, mely tőled eltaszít.
[FÉRFI & NŐ:]
Nézd, ránk maradt a villámló, bús ég alatt
mégis, hogy menjünk tovább, keringjünk az éjen át.
Szülessen új élet már, és aztán még az is lehet,
hogy nem tudjuk, miért, de az élet oly szép,
és a Föld oly kerek,
és a remény lehet,
hogy most megint neked,
és én megint veled
tovább keringhetek…
Nézd, ránk maradt a mennydörgő, bús ég alatt
mégis, hogy menjünk tovább, keringjünk az éjen át.
Szülessen új élet már, és aztán még az is lehet,
hogy nem tudjuk, miért, de az élet oly szép,
és a Föld oly kerek,
mint egy szép kisgyerek,
és a…
Hatodik rege – Az Ember és a Föld
[instrumentális]
[EMBER:]
Gyönyörű, őrült erő,
a gyerek felnőtt már,
fajomat rádzúdítom,
dagad az embergyár!
Olajon úszom tovább,
megadom, bármit kérsz,
tudom, hogy mindent lenyelsz,
te meg a véreddel táplálsz, míg élsz.
Jöjj csak, táplálj,
még, még, még!
Nincs még vége,
kérek még!
Kenyered megmérgezem,
átszabok minden gént,
agyadat eltompítom,
te nehogy bármit érts!
Iszonyú élősködő:
tudatod rágom szét,
vibrál a képernyőm,
jó ez a földet rázó féreglét!
Jöjj csak, táplálj!
Még, még, még!
Nincs még vége,
kérek még!
[FÖLD:]
Eddig, nem tovább, tűrtem, most megállj, Ember, nézzél szét!
Hulló törmelék: így porlad semmivé, mit építettél rég.
Törj hát, hét pecsét, elborít a láng; tűz, füst és kén!
[EMBER:]
Félek, égek, végem, fölemészt az idő!
Bíbor, skarlát, egy óra, s Babilon ledől!
Sárkány, kígyó, ördög: nyomorult a Föld!
[NARRÁTOR:]
Tíz- és százezer hordja homlokán a fenevad bélyegét;
zúgó harsonák az ítélet szavát szórják szerteszét;
a Bárány készen áll, menyegzőre vár, és megnyílik az ég;
halld az Úr szavát: „Én vagyok a Fény, a Kezdet és a Vég!”
Átok, méreg ömlik a harag hét poharán!
Tűzzel és kénnel égsz el: ez a második halál!
Új Ég és új Föld eljön, nincs sok hátra már!
[FÖLD:]
Őrült erő,
felnőttél,
úgy győztél,
hogy vesztettél.
Feltártad,
szétrágtad,
elbuktál,
megbántad…
[instrumentális]